content/koldus_és_ládika2.jpg

Concordia mmm – 2017. február 27.

A koldus ládája

Egyszer volt egy koldus, aki járókelőktől apróért koldulva ült egy sarkon. Minden nap ott ült a járdaszegélyen, egy szakadt, tépett karton táblával, amelyre macskakaparással ráírta: "Kérem, segítsen!"

Kinyújtotta a tábláját mindenki felé, miközben a lába előtt feküdt egy fekete keménykalap, amibe valami aprót, vagy bankjegyet lehetett tenni.

Ha az emberek nagylelkűek voltak, néha képes volt néhány órán belül eleget koldulni egy kiadós étkezéshez. De ha az emberek fukarok voltak, ülhetett egész nap, szinte semmit nem kapott. Így ment ez addig, amíg egy napon egy fényes fehér limuzin fékezett a kereszteződésnél, és megállt a piros lámpánál.

Itt az én nagy lehetőségem, gondolta a koldus. Felállt és a limuzin felé sétált, egyik kezében tábláját, másikban üres kalapját tartva.

A limuzin üvegablakain látta tükröződni ösztövér, borostás arcát.

Maszatos volt, és piszkos az utca porától.

Az ablak lassan legördült, és a saját tükörképét felváltotta egy ősz hajú férfi szélesen mosolygó arca.

Kérem, segítsen! – könyörgött a koldus. És hogyan tehetném? – kérdezte a limuzinban ülő ember.

Bármi segít – mondta a koldus.

Bármi az eléggé homályos kifejezés. Mi az, amit szeretne?

A koldus a negyeddollárosokra, dollárosokra gondolt, amelyeket általában kapni szokott, és valamivel többet remélt. Mit szólna tíz dollárhoz? – mondta.

Ugyan már! – mosolygott a férfi. Amikor a világra jött, voltak vágyai, álmai.

Többre kell, hogy vágyjon, mint tíz dollár. Mi az, amit igazán szeretne?

A kérdés meghökkentette a koldust, de lázasan gondolkodott, mert tudta, hogy a közlekedési lámpa hamarosan váltani fog, és a lehetőség elveszik.

Azt szeretném, ami Önnek van – válaszolta. A válasz mosolyra késztette a limuzinos embert. Amint a közlekedési lámpa pirosról zöldre váltott, a férfi azt mondta: Holnap visszajövök, hogy teljesítsem a kérését.

Majd egy intéssel elköszönt, és a kocsi elindult és eltűnt az úton a gépkocsik, taxik, buszok között. Kétlem, gondolta a koldus magában. Hozzászokott az idegenek homályos ígéreteihez, melyek teljesítetlenek maradtak. Így visszacsoszogott a járdára, újra elfoglalta szokásos helyét, abban a reményben, hogy valaki esetleg nagyvonalúbb lesz, mint a mosolygó férfi a limuzinban.

A nap hátralévő részében, és nagyrészt a következő reggel is, a koldus kérte a mellette elhaladó idegenek segítségét. Sokan csak néztek rá megvetően, vagy elfordították a tekintetüket, és sietve továbbmentek. Néhányan megsajnálták, és adtak némi aprót. Páran, akiknek nem volt pénzük, amit adhattak volna, rámosolyogtak helyette. A sok járókelő elterelte a koldus gondolatait a limuzinos férfiről. Így nagyon meglepődött, amikor a csillogó fehér limuzin visszatért.

Ez alkalommal ahelyett, hogy leengedte volna az ablakot, az ősz hajú férfi kinyitotta az ajtót. Helló – mondta, amint kilépett a kocsiból. Nem gondoltam, hogy visszajön, – vallotta be a koldus.

Láttam, milyen helyzetben van, és segíteni akarok," mondta a férfi, aki most hófehér öltönyt viselt. Egyszer én is olyan helyzetben voltam, mint ön most, alamizsnáért könyörögtem, alig remélve valami többet. Most sikeres spirituális

tanító vagyok, és szeretnék adni önnek egy különleges ajándékot.

Ez az ajándék olyan különleges, hogy segít teljesíteni minden vágyát – mondta a férfi, miközben behajolt a limuzin hátsó ülésére, hogy kivegye, amit hozott.

Ez a szerencsenapom – gondolta a koldus, miközben elméje pénzeszsákok, kúriák, jachtok és magánrepülőgépek képeivel száguldozott.

De a koldus mosolya hitetlenkedve alábbhagyott, amint a spirituális tanító kiemelkedett a limuzin hátsó üléséről. A kezében egy faládikát tartott. Akkorát, mint egy tejesdoboz, és aminek erős fedele volt. A ládika régi volt, kopott és festékfoltokkal fedett, amelyek úgy néztek ki, mintha a legkisebb érintésre lehámlanának. Az idős férfi nagy tisztelettel tartotta. Ez az enyém volt, amikor úgy éreztem, mint ön. Ez volt a kulcsa minden boldogságomnak, szabadságomnak és sikeremnek. Azt szeretném, hogy az öné legyen, hogy ugyanúgy élvezhesse mindezt.

Ööö, kösz – motyogta a koldus, amint a férfi óvatosan a kezébe helyezte az ütött-kopott ládikót. Használja jól – mondta, ahogy beszállt a limuzinba. Még egy mosollyal és intve a kezével, az idős férfi eltűnt a tükrözött üveg mögött. A koldus viszonozta a mosolyt és az intést, miközben a fehér limuzin elhúzott, és beleolvadt az úton áramló járművek gyors folyamába.

A koldus nézte a ládikót a kezében. Nehezebb volt, mint amire számított, és jól megépített. Valamilyen ajándék – gondolta. Talán szerencsét hoz, ahogy a limuzinos öregembernek.

Még ha nem is, legalább rá tudok ülni, ahelyett, hogy a járda ülnék. Így a koldus ráült a ládikóra, és újra elkezdett koldulni. Ez a nap nagyon jónak bizonyult.

Több pénzt összegyűjtött, mint előtte hosszú időn át. Jót evett aznap este, és a poharát tósztra emelte a tanítóra a limuzinban. A másnap azonban lehangolónak bizonyult, és a koldus éhezett.

Lehet, hogy ez a dolog nem működik, gondolta. Szerencsére a következő nap jobb lett, és ő visszanyerte a reményt.

Tehát a koldus cipelte ismét a ládikát az utcasarokra másnap és a rákövetkezőn is. Nap mint nap vitte a fadobozt a járdára és vissza, a minta meg ismétlődött.

Némely napon élvezte a jólétet, máskor meg nem. És így telt az idő, a különleges ládikón ülve és koldulva, amíg azon az összes festék lepattogzott, és a fedele simára nem kopott az üldögéléstől. Végül a koldus meghalt.

Amikor bejutott az életen túli birodalomba, ismét találkozott a spirituális tanítóval. Emlékszem – mondta a tanár. Te vagy az, akinek adtam a ládikát.

Igen – mondta a koldus. Azért vagyok itt, hogy elmondjam, hogy nem működött. Koldus voltam, mielőtt megismertelek, és az maradtam utána is. Az életem nem változott. Hogyan használtad a ládikót? – kérdezte a tanár. Ültem rajta – válaszolta a koldus. Ültél rajta? – kérdezte a tanár.

Kedvesem, azt kellett volna tenned, hogy belenézel.      

Matthew Joyce

http://www.spiritual-short-stories.com/spiritual-short-story-755-The+Panhandler's+Box.html

logo_tanacsadas

Kérdéseit munkatársunk telefonon vagy e-mailben megválaszolja.

Érdeklődöm

Klienseink mondták

BÉRES GYÓGYSZERGYÁR ZRT.

"A Béres Gyógyszergyár Zrt. külföldi terjeszkedése során szembesült azzal a problémával, hogy más kultúrákkal, más vezetési stílusokkal való együttműködés során mennyi nem várt, rejtett nehézség adódhat, amelyek komolyan akadályozhatják a működést és irányítást, de a kétoldalú tudástranszfert is.
A Concordia szervezeti analízise rengeteg tanulsággal szolgált számunkra. Olyan problémák kerültek a felszínre, melyek minden oldalon egyértelművé tették, hogyan kell változnunk és változtatnunk annak érdekében, hogy közös erőfeszítéseink ne feszültségeket, hanem eredményeket szüljenek."

Major Ferenc

Vezérigazgató

Főbb ügyfeleink

  • pa_mol
  • pa_sanmina
  • pa_kh2
  • pa_bert
  • pa_richter
  • benteler
  • Audi
  • Mvm
  • Gls
  • Mercedes