Szervezetfejlesztési tanácsadó képzés

A szervezetek életében folyamatosan jelentkező változások kezeléséhez, irányításához a vezetésnek belső és külső szakértő partnerekre van szüksége, sőt önmagának is meg kell szereznie az ehhez szükséges kompetenciákat.
Programunkkal a szervezeti változtatások sikerre vitelében szerepet játszó készségek fejlesztéséhez kívánunk hozzájárulni, a Concordia szemléletével és módszereivel.

Ajánljuk a változásokért felelős, azokat bevezetni akaró vezetőknek, HR-szakembereknek, a tanácsadás felé orientálódó trénereknek és mindazoknak, akik szeretnének belelátni a szervezeti változások kezelésének, az emberközpontú szervezetfejlesztésnek folyamatába.

A képzés célja, hogy a résztvevők

Megismerjék és megtapasztalják a szervezeti változásokat segítő magatartástudományi szervezetfejlesztés folyamatát, tartalmát, lépéseit, lehetőségeit és korlátait, személyes élményen keresztül.

Korábbi résztvevők véleménye, legemlékezetesebb élményeik:

  • „Olyan sok tanulság volt, hogy nem is tudnám felsorolni. Minden gyakorlatnak, minden pillanatnak megvoltak a maga tanulságai.”
  • „Az önismereti rész volt a legfontosabb, a személyes éreztetés. Az OD tanácsadói felelősség.”
  • „Nagyon jók vagytok – rég nem voltam ilyen képzésen, ahol egy percig sem unatkoztam.”
  • „Szervezeti modellek, csoportdinamikai ismeretek. Az OD folyamat egészének vázlatos megismerése, megértése.”
  • „A csoportmunka és a Kliens-Konzulens gyakorlatok. A példák, amiket a csoporttagok és a trénerek a saját gyakorlatukból hoztak.”

Szervezetfejlesztési tanácsadó képzés – 2015. október 5-9.

Tematika

A program főbb témakörei:

  • Az OD alapjai, fejlődéstörténete, legfontosabb értékei, az OD-tanácsadó szerep specifikumai
  • Az OD-folyamat legfontosabb lépései tartalmi felvezetéssel, gyakorlással, visszajelzésekkel
  • Belépés a szervezetbe
  • Kapcsolat kialakítása
  • Szerződéskötés (tartalmi, formai és etikai elemek)
  • Adatgyűjtés, adatfeldolgozás. Diagnózis (szervezeti helyzetfeltárás) modellek és módszerek
  • A diagnózis visszajelzése a kliens számára
  • Szervezeti beavatkozások típusai, megtervezésük, végrehajtásuk
  • Az OD-folyamat értékelése

Helyszín

Olyan budapesti helyszín, amely lehetőséget teremt vidéki résztvevőink számára a bentlakásra is.

(Jelentkezése esetén a konkrét helyszínről a későbbiekben értesítjük.)

Trénerek

Könnyü Elek, szervezetfejlesztési tanácsadó, tréner

Szelei Gabriella, szervezetfejlesztési tanácsadó, tréner

Szilágyi Tamás Benedek, szervezetfejlesztési tanácsadó, tréner

Kérdések esetén szívesen állunk rendelkezésére.

Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 23. (szerda)

Jelentkezési díj: 280.000 Ft + ÁFA.

(A részvételi díj magában foglalja a kávészüneteket, de nem tartalmazza a szállás és a további ellátás költségeit.)

Kedvezmények: SzMT-tagoknak: 20%; amennyiben többen jönnek egy cégtől: 10%.

A férőhelyek függvényében szívesen fogadjuk egyetemi hallgatók jelentkezését is, 50% kedvezménnyel.

(A csoport maximális létszáma: 20 fő. A létszám korlátozott volta miatt a részvételt a jelentkezések sorrendjében tudjuk elfogadni!)

 



Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel:

Érdekel ez a terület