Tudásátadás a következő generációnak

A Concordia életében mindig is fontos szerepet játszott a szervezet- és vezetésfejlesztés mint szakma terjesztése Magyarországon. Ennek jegyében vállaltunk aktív szerepet annak idején a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának életre hívásában, és tartottunk többek között számos szervezetfejlesztési tanácsadóképzést.

Ezt a tevékenységünket ma is fontosnak tartjuk, továbbra is küldetésünk része. A 2014-es évben is számos helyen öregbítettük szakmánk hírnevét, adtuk át tudásunkat a következő generációknak:

  • Könnyü Elek kollégánk a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés szakán tartott idén is előadásokat csoportdinamikáról, illetve vezetett önismereti csoportokat.
  • Szilágyi Tamás kollégánk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán vezetett szakmai gyakorlatot a Munka- és Szervezetpszichológus Szakképzés hallgatói számára.
  • Ugyanitt és ugyanezen csoport számára Nyáry Sebestyén és Kosztra Balázs kollégáink közös előadássorozatot tartottak „A szervezeti kultúra és a lean (filozófia) kapcsolatáról”.
  • Nyáry Sebestyén kollégánk előadást tartott továbbá még a Dunaújvárosi Főiskola Gépészmérnöki Karán a minőségirányítás tantárgy keretében folyamatmenedzsmentről, azon belül PDCA, Lean és Six Sigma módszerekről.
  • Végül, de nem utolsó sorban Kosztra Balázs kollégánk előadást tartott még a CEU Business School Katalyst Executive MBA képzésén a szervezetfejlesztés és kultúraváltás téma keretében a Concordia Egészséges Szervezet Modelljéről.


Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel:

Érdekel ez a terület