content/publikaciok_hirek/oromteliszervezet-204x300.jpg

Az örömteli szervezet

Lövey Imre – Manohar S. Nadkarni : Az örömteli szervezet
Vállalati egészségről, betegségekről és gyógymódokról vezetőknek és tanácsadóknak
HVG Kiadó, 2008

A munka öröm forrása is lehet, legalább annyira, mint a kiégésé – állítják a szervezeti tanácsadó szakértők, Lövey Imre és Manohar S. Nadkarni.

Akkor mégis miért van az, hogy tömegek panaszkodnak túlhajszoltságról, kizsákmányoltságról, a motiváció hiányáról?

Miért érzik magukat oly sokan boldogtalannak a munkahelyükön? A szerzők szerint a szervezetek élő organizmusok, amelyek ugyanúgy lehetnek egészségesek vagy betegek, mint a bennük dolgozó emberek. Egyes cégek a Munkamánia, mások a Pénzmánia, a Rövidlátás vagy éppen az Énközpontú vezetés betegségében szenvednek, vagy esetleg halmozott tüneteket produkálnak. A gyengélkedő vállalatoknál pedig az ott dolgozók sem érzik jól magukat. Az ördögi kör végül bezárul: a rosszkedvű, alulmotivált alkalmazottak nem tudják győzelemre vinni cégüket a felfokozott piaci versenyben, ami további ragályok megjelenéséhez vezethet a szervezeten belül.

Az Örömteli szervezet második, bővített, javított kiadása már huszonkét „vállalati betegségről” ad részletes leírást és új, könnyen átlátható táblázatokkal segíti a diagnózisok felállítását, a tünetek kúrálását. A kézikönyv praktikus receptúrát ad a vezetők kezébe, főként az olyan felelősen gondolkodók számára, akik szeretnék vállalatuknál az örömteli munka kultúráját meghonosítani, s ezzel elérni, hogy munkatársaik szívesen járjanak dolgozni. Ugyanakkor bárki „átvilágíthatja” vele saját munkahelyét, hogy megértse a nap mint nap tapasztalt fagyos, érdektelen, túlhajszolt vagy éppen túlságosan laza vállalati légkör okait és következményeit. A munkavállalók, munkavégzők és a munka irányítói közül különösen ajánljuk ezt a könyvet azoknak, akik a fenti problémák miatt mára már úgy érzik, hogy végérvényesen kiábrándultak a munka intézményéből.

logo_tanacsadas

Kérdéseit munkatársunk telefonon vagy e-mailben megválaszolja.

Érdeklődöm

Klienseink mondták

BUDAPESTI ERŐMŰ ZRT.

"A Concordiát egy olyan feladatra kértük fel, melynek célja nem az általában vett vezetői készségek fejlesztése, hanem a meglévő vezetői tudástár megújításán keresztül egy sokkal egységesebb, és a jelenkori vezetési kihívásokat is kezelni tudó vezetői szemlélet és vezetői készség kialakítása volt, egy olyan vezetői csapatnál, akik közül többen évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. Egy újabb színezetet adott a programnak, hogy a másfél éven átívelő program közben egy tulajdonosváltás is megvalósult. A Concordiának a tréning során a meglévő vezetői tapasztalatokra alapozva sikerül elérnie, hogy a vezetőink bevonódjanak a programba, és megragadva a változó környezet által amúgy is felvetett kérdéseket, új alapra helyezzék a céges vezetői hitvallást. A program során kellő teret adtak a résztvevők által behozott témáknak, helyzeteteknek, és az érzelmi töltés mértékétől függetlenül minden esetben sikerült jól moderáltan és a cél eléréséhez szükséges mértékben tartani a kereteket, és zárni az egyes részeket.

Összességében egy jól végiggondolt, kerek program valósult meg. Külön köszönjük Szilágyi Tamásnak, hogy szükség esetén, olykor nyugalmával és coacholással támogatta a program szervezőit is."

Néda Attila

Humán szolgáltatási vezető

 

Főbb ügyfeleink

  • pa_mol
  • pa_sanmina
  • pa_kh2
  • pa_bert
  • pa_richter
  • benteler
  • Audi
  • Mvm
  • Gls
  • Mercedes