content/fenntartható_fejlődés.jpg

Változás – fenntartható fejlődés

Globális válság korszakát éljük, mely vezetési válságot is eredményez. Úgy tűnik, hogy a kihívások nagyságával, sebességével a vezetők nagy része nem képes szembenézni. Dr. Visser különböző vezetők szemüvegén keresztül vizsgálta ezt a kérdést a változásokkal kapcsolatban, egy Cambridge-i kutatási program keretében, a fenntartható fejlődést középpontban tartva.

Szelei Gabriella

Dr. Wayne Visser:  Changing the World, One Leader at aTime / Változtassunk világunkon – minden vezető tehet érte.

Hogyan vélekedik Jim Collins /From Good to Great/: “A változás nem forradalom, hanem folyamat, úgy képzeljük el, mint egy hatalmas lendkereket, melyet erőteljes, hatalmas lökésekkel mozdítunk előre, míg el nem érjük az ún. áttörési pontot. Ez után az áttörés után kell a vezetőknek szinte körülbástyázva támogatni a fenntarthatóság érdekében az új értékeket, kultúrát, ösztönző eszközöket, szabályokat, erőforrásokat.”

Az Accenture és az ENSZ közös 2010-es kutatása alapján a változáshoz vezető út alappillérei a következőek: innováció, felhatalmazás, zárt hurkos módszerek (closed-loop practices)/ együttműködés és fegyelmezettség.

Fegyelmezettség? A fegyelmezettség, számonkérhetőség kultúrája nem a struktúrákról, kontrollról szól elsősorban.  Jim Collins: “Ha az embereid fegyelmezettek, nincs szükség hierarchiára. Ha a gondolataid fegyelmezettek, nincs szükség bürokráciára. Ha a cselekedeteid fegyelmezettek, nincs szükség túlzásba hajló ellenőrzésre.”

Jeffrey Immelt, a GE CEO-ja szerint, mindehhez hozzá kell tenni azt a gondolatot, mely bizonyítja, hogy érted: “a vezetés nem rólad szól, úgy kell cselekedned, hogy másokat helyezel előtérbe, csapatokat építve”.

A multinacionális környezetben ennek nehézségét növeli a határokon átívelő változás, mely innovatív és inkluzív együttműködési folyamatokat tesz szükségessé a gyártásban, értékesítésben, vezetésben…, mindehhez kötve az inspiráló jövőkép létrehozását, a hosszú távú gondolkodást, a stratégiai beruházások, a nemzedékek együttműködése lehetőségének megteremtését.”

Ray Anderson, az Interface elhunyt CEO-ja szerint.” a fenntarthatóság magában foglalja az embereket, folyamatokat, termékeket, helyszíneket, a planétát /társadalmi és környezeti kihívásokat / és a profitot – egyiket sem lehet előtérbe helyezni a többi tényező kárára.”

Robert Greenleaf a fenntarthatóság alapjának az olyan vezetést tartja, mely szolgál.

“A vezetés egyfajta szolgálat, egy mocorgó érzéssel kezdődik, szolgálni akarsz. Tudatos döntés: így akarsz vezetni. Ennek a gyakorlatnak a legjobb tesztje az, hogy akiket szolgálsz = vezetsz, vajon fejlődnek?, egészségesebbek?, bölcsebbek?, szabadabbak?, önállóbbak?, autonómabbakká válnak?,  ők is egyre inkább szolgálnak?”

Dr. Visser itt visszatér a kiinduló gondolathoz, és ezt mondja: sokfajta hitet kell megváltoztatni, pl. azt, hogy “a piacot láthatatlan kezek mozgatják”, ” globális politikai egyezség kell ahhoz, hogy a klímaválságot megoldjuk”,”az üzlet/business az egyetlen erő, mely fenntartható és felelős jövőt képes létrehozni.” Dél-Afrikai tapasztalatát példának hozva hangsúlyozza következtetésként: “A változás szisztematikus, azért történik meg, mert emberek milliói kis akciókat hoznak létre, kis lépéseket tesznek, néha koordinálva, néha elszórtan. Időnként bátor, kockáztató vezetésre is szükség van, de szükséges hozzá a támogató környezet, társadalom, vagy szervezet, mely képes változni.”

/dr.Wayne Visser Angliában él, “gondolatvezér” a vállalatok társadalmi felelősségvállalása területén, a CSR International alapítója, igazgatója, 12 könyv szerzője/

Fordította, összefoglalta: Szelei Gabriella

Budapest, 2012. április

logo_tanacsadas

Kérdéseit munkatársunk telefonon vagy e-mailben megválaszolja.

Érdeklődöm

Klienseink mondták

K&H CSOPORT

"Én a mostani helyzetemben ennél sokkal hasznosabb tréningre nem nagyon tudtam volna menni. Ami tetszett, hogy jól egyensúlyozott az elmélet és a gyakorlat megfelelő arányával, nekem nagyon sok olyan konkrét dolgot adott, amire eddig nem, vagy nem tudatosan figyeltem, emiatt ezen változtatni fogok. Szóval bátran ajánlom mindenkinek! :-)

Jól felépített, arányos tréning, melyben kellő súllyal szerepel az elméleti alap, és annak gyakorlati alkalmazása is. Hasznosnak tartom azoknak, akik vezetői feladat előtt állnak, illetve azoknak is, akik már gyakorolják azt. A 3 teljes nap együtt töltött idő pozitív hatással volt a csapatkohézióra is.

Nemrég vettem részt a Vezetői 2. tréningen, ami nagyon nagy segítséget adott a vezetői gondolkodásom fejlesztésében, valamint a kollégáim fejlődését elősegítő coaching beszélgetések felépítésében, fontosságában. A tréning leghasznosabb részei számomra a közvetlen beosztottaim véleményének feldolgozása az én vezetői munkámról, valamint a coaching beszélgetési szituációs játék, amelynek a tapasztalatait be tudom építeni kollégáim valós fejlesztésébe. A tréningen nagyon jól éreztem magam, mivel rendkívül képzett és felkészült trénerünk volt (Szilágyi Tamás), aki folyamatosan figyelt mindenki aktív részvételére is.

A Concordia által tartott tréning alkalmával többféle technikát sajátítottam el, a tréning hatására határozottabban és nyíltabban lépek fel közönség előtt. A csoportos munkák alatt a társaimmal sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, s olykor a puszta jelenlétünkkel segítettük egymást a közös feladatok ideje alatt. A tréning új magokat ültetett el bennem, új gondolatokat ébresztett, egy másik látószögbe helyezett. Mindent egybevéve, a Tamással eltöltött tréning mind csapatépítő, mind pedig személyiségfejlesztő foglalkozásként is tökéletesen megállta a helyét. Mindenkinek tiszta szívből tudom ajánlani, mert a komfortzónából kilépve nyílik meg a lehetőség a személyes fejlődésre.

Résztvevői visszajelzések

HR-esként, különféle karrier- és tehetségmenedzsment programok résztvevőinek támogatójaként már számos, Concordia (főként Szilágyi Tamás) által facilitált vezetői tréningen vehettem részt az elmúlt években. Rendkívül pozitív élmény volt számomra a sokféle csoporttal megélt tréning, ahol bár a tematika hasonló volt, mégis a különféle valós helyzetek átbeszélése, a saját élmények megosztása változatossá tette a programokat. Tamással együttműködésünk kezdetekor együtt dolgoztuk ki a tréningek tematikáját, struktúráját, majd a visszajelzésekre alapozva az évek során folyamatosan finomhangoltuk a felépítést, tartalmat. Könnyű volt a közös munka Tamás rugalmassága és magas szintű szakértelme miatt, a tréningek alatt pedig mindig nagyon figyelt a résztvevők ’rezdüléseire’. Jó érzés látnom, hogy a korábbi tréning résztvevők mennyi mindent beépítettek az ott hallottakból, tanultakból a mindennapi működésükbe."

Géczi Mirjam

Szenior HR tanácsadó

Főbb ügyfeleink

  • pa_mol
  • pa_sanmina
  • pa_kh2
  • pa_bert
  • pa_richter
  • benteler
  • Audi
  • Mvm
  • Gls
  • Mercedes