MUNKATÁRS, aki akar és tud

Az egyének, a munkatársak működtetnek egy vállalatot, nélkülük értéktelenné, haszontalanná válnak az épületek, gépek, folyamatok. Ezért is fontos hangsúly helyezni az ő képzésükre, jólétükre, motiváltságukra, megbecsültségükre. Az elégedett munkatársak által létrehozott produktivitás viszi előre a szervezetet, és jön létre a siker. Nem véletlen, hogy ma már kiemelkedően sikeres cégek és cégtulajdonosok vallják azt, hogy a cégek (cégük) valódi sikerének a kulcsa, a munkatársak jóléte. Kiváló példák erre Ricardo Semler és Hamdi Ulukaya.

Mikor érdemes ezen a területen fejleszteni?

  • Ha egy munkatársnál egy konkrét készség (pl. kommunikáció, konfliktuskezelés, problémamegoldás stb.) fejlesztésére van szükség.
  • Ha a munkatárs pozíciót vált, váltott, és új feladatot, más felelősséget kap.
  • Ha úgy általában szeretnénk a fejlődés lehetőségét biztosítani a munkatársnak, ezzel is erősítve a motivációt, a kötődést.
  • Ha két munkatárs között konfliktus áll fenn, érdemes külső segítséget igénybe venni a feloldáshoz.
  • Ha szeretnénk munkatársaink önismeretét, ezen keresztül hatékonyságukat fejleszteni.

Fejlesztési megoldások

POP-UP VILLÁMTRÉNINGEK

Figyelünk ügyfeleink igényeire! Ha van közös dolog a legtöbb cég életében, akkor valószínűleg az időhiány szerepel a lista élén. A gyorsan változó körülmények, a megváltozott munkavégzési szokások miatt egyre nehezebb egész napos tréningeket előre lekötött időpontokban megszervezni, és sok munkakör nem bírja el az egész napos távollétet sem. Szintén fontos igénye klienseinknek, hogy kompakt, praktikus és gyors megoldásokat, válaszokat kapjanak egy-egy problémára.

 

Kapcsolódó tudásanyag Megnézem


Teljesítményértékelési Rendszer kidolgozása

A TÉR, a pontosan megfogalmazott célok, a rendszeresen érkező visszajelzések, és a nyomon követett eredmények biztonsága – mind munkaadói, mind munkavállalói oldalon. A tiszta keretek, az egyértelmű elvárások, prioritások teszik lehetővé a kereteken belüli szabadságot, teremtik meg a fejlődés lehetőségét, hozzák el a sikerélményt, és az elégedettséget. Persze csak akkor, ha élettel töltjük meg az amúgy csak bürökratikus nyűgöt.

Kapcsolódó tudásanyag Megnézem


Készségfejlesztő programok

A munkavállalói készségfejlesztés során a hatékonyabban munkavégzés elérését, a gördülékenyebb és eredményesebb kommunikációt, és úgy általában az önálló munkavégzés fejlesztést helyezzük a fókuszba. Színes tréningpalettánkon megtalálhatók a kultúraváltást elősegítő (ún. attitűd fejlesztő) tréningek, az általános készségfejlesztő programok, az egyedi helyzetekre, csoportokra kifejlesztett tréningjeink, illetve a multinacionális szervezetekben, a központ által kifejlesztett programok magyarországi adaptálása és megtartása.

Kapcsolódó tudásanyag Megnézem


Szervezeti mediáció

Egy olyan folyamat, ahol mindenki elmondhatja saját véleményét, történetét félbeszakítás nélkül. Ahol egy harmadik, független és semleges fél segít a feleknek megérteni egymás nézőpontját. A mediátor a folyamat támogatója, a kommunikáció segítője, nem dönt a felek helyett, nem tanácsol, nem javasol megoldási lehetőségeket. Különböző eszközökkel segíti a feleket a szituáció megértésében, ami által a felek is meghallják és jobban megértik egymás nézőpontját. 

Kapcsolódó tudásanyag Megnézem


Csoportos Coaching 

Az egyének fejlesztése csoportos helyzetben, a csoporttagok és a coach közreműködésével, a coaching és a tréningek változatos módszereivel. Alkalmazható egyéni coaching helyett, ha többen küzdenek hasonló helyzettel; bizonyos, jól meghatározható kompetenciák fejlesztésére, tréningeken tanultak alkalmazásának elmélyítésére, továbbfejlesztésre (projektek vezetése, változáskezelés esetén, frissen kinevezett vezetőknél stb.).  A tematikus csoportok mellett jellemző az is, hogy változó problémákkal, egyéni elakadásokkal is foglalkozik a csoport. A találkozások témáit ilyenkor a résztvevők határozzák meg, s visszajelzésekkel, ötletekkel segítik egymást a személyes témákban.

Kapcsolódó tudásanyag Megnézem


DiSC alapú rendszerek

Mindennapi hatékonyságunk kulcsa mi magunk vagyunk. Hogyan kommunikálunk, viselkedünk, reagálunk (vagy éppen nem reagálunk) helyzetekre. Igaz ez vezetőkre és munkatársakra egyaránt. Így kiemelt fontosságúvá válik az önismeret: minél jobban ismerjük az „eszközt” (vagyis saját magunkat), amit folyamatosan „használunk”, annál sikeresebbek tudunk lenni a hétköznapokban. Ebben tudnak segítséget nyújtani az olyan praktikus önismereti eszközök, mint a DiSC, és annak különböző alkalmazásai.

Kapcsolódó tudásanyag Megnézem


Érdekel ez a terület