„A tipikusan erőből cselekvők ideje lejárt”
Anselm Grün szerzetes és bestseller-szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy agresszív légkörben jobban hallgassunk egymásra és óva int az „érzelmi környezetszennyezéstől”
Részletek Carina Kerschbaumer 2022. 01. 01- i interjújából
(…)
Úgy tűnik, mintha egyre kevésbé hallgatnánk egymásra. Egy egykori Google-fejlesztő szerint a világ egy digitális középkor felé tart, melyben mindenki a saját, pletykákkal és összeesküvés elméletekkel teli burkában él.
Az Internet lehetőséget ad arra, hogy mindenki megszabaduljon a saját szemetétől, anélkül, hogy bárki megkérdőjelezné vagy megszűrné azt. Ez a gyűlölet és az agresszió légkörét teremti meg. A szerzetesek azt mondják, nem az érzelmeinkért vagyunk felelősek, hanem azért, ahogy bánunk velük. Az egy érzelmi környezetszennyezés, ha az érzelmeket azok megszűrése nélkül engedem ki. Ez éppoly káros, mint a környezetszennyezés.
Mit gondol, épp a változás korát éljük vagy egy kor változását?
Mindkettőt. Érezzük, hogy a szétesés nem az élethez vezet. A világ mindig változik. Az elmúlt 50 évben az volt az érzésünk, hogy uralhatjuk a világot. Most érezzük kicsit a tehetetlenségünket, a határainkat, és a változást a korban. Már Prometheus szerint is lejárt az erőből cselekvők ideje. Most arra az emberre van szükség, aki érzékenyen reagál a világra, és tudatában van a határainak.
Ön 19 évesen lépett be a bencés rendbe. Mi volt az oka annak, hogy közgazdaságtant is tanult?
Az apát azt akarta, hogy átvegyem a kolostor gazdasági vezetését. Nekem nem ez volt a célom, de észrevettem, hogy a gazdálkodás, valamint a gondoskodás arról, hogy a 300 alkalmazottunk jól tudjon együttműködni, jelenthet egyfajta világi lelkipásztorkodást.
Mennyiben rendszabályozza a szerzetes a menedzsert?
Ebben nem láttam az ellentmondást magamban. Csak akkor lehetek közgazdász, ha nem hagyom, hogy a számok zsarnokoskodjanak felettem, hanem az embereket nézem, ha embereket tudok fejleszteni. Így megvan a bizalmam, hogy valamikor aztán a számok is stimmelni fognak.
És ha a teljesítmény nincs rendben?
Egyetlen munkatárs sem jókedvében lesz nehéz eset, hanem mindig valamilyen belülről fakadó hiány miatt, és ha ezt a szükséget szólítom meg, talán meg tudom változtatni a teljesítményt. De a teljesítmény elmaradása vagy éppen túlterheltség esetén időnként más konzekvenciákat kellett levonnom.
Ön hogy tekint a saját gyengeségeire?
Kezdetben erőteljesen jellemzett az akaratom, és sok mindent érvényre akartam juttatni. Aztán megérintettek az érzéseim. Ez elbizonytalanított, de segített, hogy pontosabban és őszintébben tekintsek magamra, és megengedjem magamnak, hogy ne akarjak tökéletes lenni.
Az idei, „Az elégedettség varázsa” című új könyvében a saját gyengeségekkel való megbékélést ajánlja. Milyen módon?
Az alázat nem egy modern kifejezés, de azt jelenti, hogy van bátorságunk alászállni a saját emberi mivoltunkba, az érzéseink káoszába, és megengedjük ezeket magunknak. Akkor már nem is félek saját magamtól. A gyengeségek elfogadása azonban nem jelenti a beletörődést, hanem ehelyett azt mondjuk: min szeretnék változtatni?
Hogyan kellene változnunk, hogy ne azt mondjuk valamikor, amit Kierkegaard írt: szomorúan nézi az, aki vagyok, azt, aki lehetnék.
Nem megváltoznom kell, hanem átalakulnom. A változásban van valami agresszív. Nem másik emberré kell lennem, hanem egyre inkább önmagammá, mert még nem az vagyok, aki lehetnék.
Ön azt mondja, nem volt szándékában karriert csinálni. Tanácsadóként és több mint 15 millió eladott könyvvel mégis nehezen felülmúlható karriert csinált.
Soha nem terveztem a sikert. Hálás vagyok érte, de nem volt ez a célom.
Mit mond azoknak a karrieristáknak, akik aszerint a mottó szerint élnek, hogy „aki a legtöbb zsetonnal a zsebében hal meg, az nyert”?
Hogy magukat helyezik nyomás alá, és soha nem lesznek elégedettek. De bízom abban, hogy sokan éreznek vágyat a felszínességen túl valami más iránt is.
Azt írja, az elégedettség ellensége az is lehet, ha másokhoz hasonlítjuk magunkat. Az összehasonlítás nem lehet a motorja a saját fejlődésünknek?
Természetesen ez is lehet egy impulzus, de legtöbbször elégedetlenséghez vezet. Paul Watzlawick szerint a boldogtalansághoz vezető leggyorsabb út, ha nem a megfelelő emberekhez hasonlítjuk magunkat. Fogadjuk el magunkat, de legyen kedvünk növekedni, kérdezzük meg magunktól, az adottságaink alapján mi lehet az életünk célja, milyen nyomot szeretnénk hagyni, erről van szó. Ez a fajta becsvágy más, minthogy másokhoz hasonlítjuk magunkat. Ez fontosabb, mint arról beszélni, kinek van drágább autója.
(…)
Azt mondja, nem kell mindig tökéletesnek és sikeresnek lennünk. Diákok körében végzett felmérések azt mutatják, hogy egyre többen vannak a 30 órás munkahét és a kiegyensúlyozott munka és magánélet mellett. Mintha a siker és a teljesítmény már nem a legfőbb prioritás lenne.
A művészet az, hogy a 30 és a 40 órát élettel töltsük meg. Ha csak a munka utáni jó életre koncentrálok, elherdálom azt a 30 órát, amíg dolgozom. Ezek az órák tehát élet nélküli életet jelentenek. A teljesítményben lelt kedv hozzátartozik az emberhez, és energiát is ad.
(…)
A cikket fordította: Pintér Henriette, Vezető tanácsadó, tréner, coach
Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel: