Szervezeted szénbánya vagy szélerőmű?
Milyen út vezet az elsőből a másodikba?
A rossz hír, hogy nincs „szélerőmű pirula”. Változni pedig nem könnyű. A jó hír, hogy nem kell feltétlenül egyből nagy ívű, költséges projektekben gondolkodni, mert kis dolgokkal is eredményeket tudunk elérni, a bizonytalanságot már az is csökkenti, hogy foglalkozunk magunkkal. A szervezetfejlesztés lényegében innen indul: kezdjünk el beszélni, és -különösen nehezebb időkben- beszélgetni, “csak úgy”.
Érdemes tehát időnként megállni, és a kritikus paraméterek mentén reflektálni a működésünkre. A lehetséges problémák komplexitása és kölcsönhatása miatt külső szemmel szinte lehetetlen előre megmondani, hogy célzottan mely témával érdemes foglalkozni. Tanácsadói hitvallásunk szerint dobozos megoldások helyett helyzetekre reagálunk. A szélerőmű építő programunkban ezért nincsenek előre meghatározott tréningek, az ügyfelünk helyzetéből fejlődik a mi termékünk. S mivel kölcsönösen idő – és költségtakarékos megoldásokban gondolkodunk, első körben átugorjuk a több oldalas, írásos ajánlatadás folyamatát. Mert a dilemmád, a problémád MOST foglalkoztat, ezért a papír helyett inkább beszéljünk róla! Miért? Mert a közvetlen kommunikációban, egymás gondolkodásmódjának megismerésében jobban hiszünk.
Ennek megfelelően alkottunk meg egy három lépcsős programot:
„SZÉLRÓZSA” GYORSTIPPEK: Egy rövid kérdőíven alapuló, 45-60 perces kötetlen beszélgetést kínálunk, ahol megismerjük az esetleges szervezeti dilemmákat, és rövid visszajelzést adunk. Ingyenesen elérhető.
„TURBINA”: Külső energiát adunk, kérdőív maximum 10 fő bevonásával, visszajelzés és feldolgozás egy két órás workshop keretében, a Pareto elv alapján a legfontosabb 3 tipp megfogalmazása tanácsadóink által. (390.000 HUF+Áfa)
„SZÉLPARK”: Megindul a szervezeti szélenergia belső mozgósítása: 3-6 hónapos komplex támogatási program az érintett szervezetnek. Részletes helyzetfeltárás, közös értelmezés és a beavatkozások komplex támogatása. (Egyedi árajánlat alapján)