content/tadzs_mahal.jpg

Concordia mmm – 2017. április 24.

A világ hét csodája

Egy amerikai iskola gyerekcsoportjától azt kérték, hogy írják le, mit gondolnak, jelenleg mi lenne a világ hét csodája.

Bár nem volt teljes egyetértés, a legtöbb szavazatot a következő látványosságok kapták:

  1. Az egyiptomi nagy piramisok
  2. Tadzs Mahal
  3. Grand Canyon
  4. Panama-csatorna
  5. Empire State Building
  6. Szent Péter-bazilika
  7. A kínai nagy fal

A szavazatok összegyűjtése során a tanár észrevette, hogy az egyik diák még nem fejezte be az írást. Ezért megkérdezte a lányt, hogy problémát jelent-e neki a lista. A kislány így válaszolt: Igen, egy kissé, mivel nem tudtam elég jól dönteni, hiszen annyi sok van. A tanár azt mondta: Rendben, mondd el, mit írtál, talán segíthetünk. A lány habozott, majd felolvasta, amit írt. „ Úgy gondolom, a világ hét csodája:

  1. Látni
  2. Hallani
  3. Érinteni
  4. Ízlelni
  5. Érezni
  6. Nevetni
  7. Szeretni

A terem olyan csendes volt, hogy a légyzümmögést is meg lehetett volna hallani. Azok a dolgok, amelyek elkerülik a figyelmünket, – mert egyszerűek és megszokottak – és magától értetődőnek tartjuk őket, valóban csodálatosak. Szelíd emlékeztető, hogy az élet legértékesebb dolgai nem építhetők kézzel, vagy nem vásárolhatók meg. http://www.rogerdarlington.me.uk/stories.html

logo_tanacsadas

Kérdéseit munkatársunk telefonon vagy e-mailben megválaszolja.

Érdeklődöm

Klienseink mondták

BUDAPESTI ERŐMŰ ZRT.

"A Concordiát egy olyan feladatra kértük fel, melynek célja nem az általában vett vezetői készségek fejlesztése, hanem a meglévő vezetői tudástár megújításán keresztül egy sokkal egységesebb, és a jelenkori vezetési kihívásokat is kezelni tudó vezetői szemlélet és vezetői készség kialakítása volt, egy olyan vezetői csapatnál, akik közül többen évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. Egy újabb színezetet adott a programnak, hogy a másfél éven átívelő program közben egy tulajdonosváltás is megvalósult. A Concordiának a tréning során a meglévő vezetői tapasztalatokra alapozva sikerül elérnie, hogy a vezetőink bevonódjanak a programba, és megragadva a változó környezet által amúgy is felvetett kérdéseket, új alapra helyezzék a céges vezetői hitvallást. A program során kellő teret adtak a résztvevők által behozott témáknak, helyzeteteknek, és az érzelmi töltés mértékétől függetlenül minden esetben sikerült jól moderáltan és a cél eléréséhez szükséges mértékben tartani a kereteket, és zárni az egyes részeket.

Összességében egy jól végiggondolt, kerek program valósult meg. Külön köszönjük Szilágyi Tamásnak, hogy szükség esetén, olykor nyugalmával és coacholással támogatta a program szervezőit is."

Néda Attila

Humán szolgáltatási vezető

 

Főbb ügyfeleink

  • pa_mol
  • pa_sanmina
  • pa_kh2
  • pa_bert
  • pa_richter
  • benteler
  • Audi
  • Mvm
  • Gls
  • Mercedes