Concordia mmm – 2016. január 11.

Miért kiabálunk, amikor mérgesek vagyunk?

Egy hindu szent ember, aki a Gangeszhez ment, hogy fürdőt vegyen a szent folyóban, egy családdal találkozott a parton, amelynek tagjai dühösen kiabáltak egymással.

Tanítványaihoz fordult mosolyogva, és azt kérdezte: „Az emberek miért kiabálnak mérgükben egymással?” A tanítványok gondolkodtak egy kicsit, majd egyikük azt mondta: „Elvesztjük a nyugalmunkat, azért kiabálunk.” „De miért kell kiabálnotok, amikor a másik ember ott van mellettetek? Amit akartok, elmondhatnátok szelídebben is.” – mondta a szent ember. A tanítványok adtak egyéb válaszokat is, de ezek közül egyik sem elégítette ki a többieket. Végül a szent ember így magyarázta: „Amikor két ember dühös egymásra, a szívük messze eltávolodik. A távolság áthidalására kiabálniuk kell, hogy hallják egymást.

Minél dühösebbek, annál jobban kell kiabálniuk ahhoz, hogy hallják egymást, leküzdve a nagy távolságot. Mi történik, amikor két ember szerelmes lesz? Nem kiabálnak egymásra, gyengéden beszélnek, mert a szívük nagyon közel van. Köztük nincs távolság, vagy nagyon kicsi….” A szent ember folytatta: „Ha még jobban megszeretik egymást, mi történik? Nem beszélnek, elég csak suttogniuk, és a szerelmük még közelebb hozza őket egymáshoz. Végül már suttogniuk sem kell, csak egymásra néznek, s az is elég. Ilyen közel van két ember, amikor szereti egymást.” A tanítványaira nézett, és azt mondta. „Ezért, ha vitatkoztok, ne engedjétek eltávolodni a szíveteket. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek növelik a távolságot, mert eljön a nap, amikor a távolság olyan nagy lesz, hogy nem találjátok majd a visszautat.”

Ismeretlen szerző