A mediáció 3 legfontosabb lépése

  1.  A „kötelező önkéntesség”

Az ellentmondásos megnevezés arra utal, hogy egy ilyen folyamatot nem lehet parancsra hatékonyan megvalósítani, de a lehetőségről meg mindenkinek valahogy tudomást kell szereznie. Így az első, és egyben az egyetlen kötelező lépés, egy a mediációs folyamatról szóló tájékoztatón való részvétel. Ezen mindkét fél részt vesz, a találkozó célja a mediációs eljárás lépéseinek az ismertetése, a folyamat bemutatása és a felmerülő kérdések megválaszolása. A felek az itt elhangzott információk birtokában el tudják dönteni, hogy részt szeretnének-e venni mediációs ülésen vagy sem. Ettől lesz önkéntes az egész folyamat. Amennyiben a felek részt szeretnének venni az eljárásban úgy megkezdődnek az időpont-egyeztetések. Amennyiben a mediációs ülés nem jön létre az egyik vagy mindkét fél részvételi hajlandóságának hiánya miatt, úgy a titoktartás elvét gyakorolva a folyamatban kívül állók csak a meghiúsulás tényéről kapnak tájékoztatást, de a részletes okokról nem.

2. Személyes interjúk (Milyen fázisban van a konfliktus?)

Az érintett személyek beleegyezését követően, külön mindkét féllel folytatott személyes beszélgetés keretein belül azonosítható be a konfliktus háttere és fázisa. Az utóbbi azért fontos, mert a konfliktus már lehet olyan fázisban, ahol a mediáció érvényét veszti, és más megoldásra van szükség.

3. A mediációs ülés

Ez 6 szakaszból tevődik össze, és maximum 3 óráig tart. A szakaszok a következők:

  1. Ráhangolódás: Tájékoztatás az eljárás menetéről, viselkedési normákról és a folyamat szabályairól, továbbá az utóbbiak közös elfogadása.
  2. Saját nézőpont kifejtése, a másik meghallgatása: Mindkét fél ugyanannyi időben oszthatja meg saját nézőpontját, és egymás mondandóját nem szakíthatják meg.
  3. Párbeszéd elkezdése: A felek kérdezhetnek egymástól, és (akár azonnal is) reagálhatnak az elhangzottakra, a közösen elfogadott szabályok mentén.
  4. Fókuszok és prioritások: A problémák közös megnevezése, és azok fontossági sorrendbe állítása.
  5. Vállalások: A két fél által közösen azonosított problémákra a megoldások kialakítása, kölcsönös vállalások mentén.
  6. Lezárás: Az együttműködést elősegítő megállapodás dokumentálása.

A mediációs eljárása sikere maga az ülés létrejötte, hiszen egy párbeszéd (normális kommunikáció) indul el a két fél között, ami korábban nem volt meg. A folyamatban pedig az is benne van, hogy már a harmadik lépés után feloldódik a konfliktus, mert kiderül, hogy csak félreértésekből fakadt az egész. Így a szükséges szakaszok számát a konfliktus részletei, mélysége határozza meg.

Az egész folyamat eredménye pedig, hogy:

  • az együttműködési hajlandóság nő,
  • a kapcsolat minősége javul,
  • gyors és pontos információcsere történik,
  • megjelenik a nyílt és két irányú kommunikáció.

A teljes cikket itt lehet elolvasni

A szerző Mosonyi Diana Vállalati Konfliktuskezelő, Szervezeti Ombuds és mediátor.



Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel:

Érdekel ez a terület