Fejlesztés korona idején

Fejlesztés korona idején

Annak ellenére, hogy Kínában már hónapok óta jelen volt a vírus, mindenkit váratlanul és felkészületlenül ért ez a mostani helyzet. Úgy viszonyultunk, viszonyulunk még talán most is bizonyos helyzetekben hozzá, mint egy normális emberi lény, tagadunk…
Megyünk szépen közösen végig a változás, a gyász érzelmi görbéjén. Ebben viszont az a jó, hogy a sokk, az apátia, a tagadás után megjelenik az elfogadás, a remény is. Annak keresése, hogy miként tudjuk a legjobbat kihozni ebből a helyzetből.

Mindenki személyesen, családi szinten, a munkájában keresi a lehetőségeket. Mi is ezt tesszük, és egyben szeretnénk a cégeknek is felhívni a figyelmét arra, hogy milyen lehetőségek vannak a fejlesztésre.

Eleve érdemes azt szem előtt tartanunk, hogy egy tanuló szervezet időnként megáll reflektálni. Kilép a napi hajtásból, ránéz, hogy mit csinál jól, mit lehetne másképpen csinálni. Fejleszti folyamatait, belső működését, továbbá képezi munkatársait, vezetőit. Most az a helyzet állt elő, hogy nagyon sokaknak kell kényszerűségből lassítaniuk, időlegesen megállniuk. Adja magát a helyzet, hogy a felszabaduló időt a reflektálásra, tanulásra fordítsuk.

Jön természetesen a kérdés, hogy ilyen körülmények között (social distancing), mégis hogyan?

Álljon itt néhány lehetőség és ötlet erre:

Felmérések, helyzetképek: másképp magunkra nézni, mint ahogy szoktunk és közös nevezőre jutni abban, hogy most mi van. Érdemes az eredményeket együtt feldolgozni külső, szakértő támogatással, hogy elkerüljük szokásos csapdáinkat. Csak kettő az online eszközök közül: Egészséges Szervezet Felmérés, hálózatkutatás.

Tapasztalatmegosztó, működésfejlesztő műhelymunkák: végre lehet idő tapasztalatokat, tanulságokat (lessons learned) feldolgozni, megbeszélni, hogy a legutóbbi változást hogyan sikerült abszolválni. Rendbe lehet tenni és fejleszteni a folyamatokat. Meg lehet beszélni a válság tapasztalatait, és lehet tervezni a jövőt, új stratégiát. Itt egy kicsit bővebben is írunk róla.

Szervezeti ombuds, konfliktuskezelés, mediáció: a megnövekedett idő mellett megjelenhet a frusztráció, a konfliktusok. A belső dinamikák, trendek szervezeti megjelenítésében és kezelésében nyújt megoldást a szervezeti ombuds, aki egyéni szinten is ad támogatást a személyes konfliktusok esetén a mediáció módszerével.

Személyes coachingok: ez a leginkább bevett, már jó ideje online is működő fejlesztési forma. A mostani időkben különösen szüksége lehet a vezetőknek az egyéni támogatásra. A személyes és kis csoportos coachingól bővebben itt írunk.

Kis csoportos coachingok: a vezetőfejlesztésnek, készségfejlesztésnek egyre elterjedtebb formája ez a tapasztalatmegosztásra, konkrét munkahelyi helyzetekre, dilemmákra építő műfaj. Alkalmas arra is, hogy inaktív, elméleti tudást segítsünk átültetni a mindennapi gyakorlatba. A felelevenítés mellett ilyenkor nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy milyen nehézségekbe ütközik az egyéni megvalósítás akár külső, akár belső okokból. Ezeket az elakadásokat oldják fel a résztvevők a coach és a többi, témában érintett segítségével.

Tréning az online térben: ahogy az oktatás, úgy teljes készségfejlesztő tréningek, tréningsorozatok valósulhatnak meg az eredeti felépítéstől nem jelentősen eltérve virtuális meeting eszközök segítségével. Sőt, akik változásra vágynak, azoknak a játékosítás teljesen új utakat is nyithat.

Visszajelzések, teljesítményértékelés, 360 fokos felmérés: Ez az, ami rendszeresen elmarad, vagy csak kipipáljuk. Most lehet rá időt szánni, és az online tér tökéletesen alkalmas rá ennek farvizén akár a HR rendszereket is harmonizálni tudjuk. A hogyanról itt írunk.

A fenti programokhoz segítségünkre lehetnek a következő alkalmazások: MS Teams, Skype, Zoom, GoToMeeting, GoToTraining, Miro, Mural, Sketchboard.



Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel:

Érdekel ez a terület