Tévhitek az emberek munkahelyi kapcsolatairól
Manapság sok munkavállaló él meg feszült vagy töredezett viszonyt önmaga és a munkája, a munkatársai, a vezetője és munkáltatója között. Erről tanúskodik a csendes kilépés, a felmondási hullámok, valamint a munkaadók és ...
Tréning Kerekasztal Konferencia 2024
A tréning igények megszületésétől, a pályáztatáson keresztül, az előkészítésen és a megvalósításon át az utókövetésig, egyre erősebben jelen vannak a technológia támogatott megoldások. Chatbotok által írt pályázatok, ajá...
Adat alapú leadership – Beszámoló a felsővezetői e...
Október folyamán megtartottuk újabb felsővezetőknek szóló rendezvényünket, amelynek fókuszában a nem annyira szokványos adatok, az emberi interakciók álltak. Erre stratégiai partnerünkkel, a BondWeaverrel közösen került ...
Szellemi edzés reggel: Vezetői hozzáállás szerepe ...
„Nagyon jó kis műhelymunka alakult ki és mindenki tudott töltődni is, miközben értékes gondolatokkal távoztunk.” (résztvevői visszajelzés) A szeptember 29-i, ConDi (Concordia Diskurzus) keretében tartott szakmai reggelin...
Stratégiai partnerség a Concordia és a BondWeaver ...
Az információ és technológia vezérelte világunk változásaival párhuzamosan a szervezetek életében is egyre fontosabb az adat alapú szemléletmód. A kezdetekben olyan egyszerű adatok voltak a fókuszban, mint dolgozói létsz...
Rövid, de velős a vezetők első 100 napja
Ízelítő felmérésünk eredményeiből Egy adott vezetői pozícióban eltöltött idő hossza ma már egyre rövidül, ráadásul a vezetőváltások jelentős része nem egy jó előre megtervezett és kiszámítható folyamat része, hanem az eg...
Több együttműködés, kevesebb energia
Február elején megint az a megtiszteltetés ért, hogy beszélhettem a PP Konferenciaközpont „Csapatépítési trendek – 2023” konferenciáján, amely hívó gondolata az „építs válságban is nyerő csapatot” volt. A „ny...
„A tipikusan erőből cselekvők ideje lejárt”...
Anselm Grün szerzetes és bestseller-szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy agresszív légkörben jobban hallgassunk egymásra és óva int az „érzelmi környezetszennyezéstől” Részletek Carina Kerschbaumer 2022. 01. 01- i in...
„A vezetés az emberek felkarolását jelenti”...
Anselm Grün, a münsterschwarzachi apátság pátere évtizedek óta foglalkozik vezetéssel. Beszélgetés az értékekről a vállalati hétköznapokban. Vezetés távolról, önszerveződő csapatok és holakrácia. Christine Bachmann int...
Bízz bennem! Holnaptól menni fog?
„Nem hittem el, hogy egy automatában pár másodperc alatt fel lehet adni egy levelet Magyarországra. Inkább beálltam a postán a sorba. Egyszerűen nem bíztam a dolog egyszerűségében, mert az gyanús.” Meséli kolléganőm az e...
Pszichológia a jobb munkahelyi visszajelzés mögött...
15 meglepő tény kutatásokkal alátámasztva A munkahelyi visszajelzés egyszerű és mégis erőteljes eszköz a teljesítmény növelésére – talán a legköltséghatékonyabb teljesítménymenedzsment eszköz, ami rendelkezésünkre áll. N...
Tilos Rádió – interjú a Teszt és Lélek műsor...
A Tilos rádió Teszt és Lélek című műsorában beszélgettünk munkahelyi stresszről, rezilienciáról és a megküzdés útjairól, kiemelten az Autogén Tréningről és a támogató vezetői kultúráról. A beszélgetés – szuper zené...